Drága Nünüke, már 8 éve nem vagy velünk és most megtaláltam ezt az általad a húgomnak írt réges régi versedet. Könnyek közt másolom most ide:

Kovács Éva: Kincs

Felébredtem, mert élek újra
az életre gondolok, nem a halálra.
Visszafordulok és TE nézel rám,
hallatszódik egy halk dobbanás.

Életet adtál, és reményt,
És már nem érdekel, hogy mi történt.
Bátor vagy és kincs nekem,
mert te vagy, ki megért engem.

Köszönöm, hogy ennyi vagyok, 
Te felállítottad, amit ők leromboltak.
Ennyit senki nem tett értem,
Senkinek nem jutott eszébe az életem.

Mert csak TE értheted meg,
lelkem ár nem szenved.
Akik gyűlölnek, temessenek el,
De nekem akkor is élnem kell!

Varga Melindának: Köszönöm
1993. XI. 23.

Nyugodj békében...!