Nem mindegy, mit eszünk
Aki már nekikezdett valaha is a fogyókúrának, biztosan átélte, amit már én is számtalanszor: nagy svunggal nekikezdtem, éheztem, gyötörtem magam és maximum két hét múlva abbahagytam. Rájöttem, hogy ez így nem ér semmit. Persze kicsit utána is olvastam és kiderült, hogy akár 1500 kalóriát is megehetek egy nap, ha rendszeresen sportolok. Ez felvillanyozott, hiszen korábban 1000 kalóriás diétákkal éheztettem magam, amit persze nem tudtam betartani és kezdődött a yo-yo-effektus.
Ennek az Edzesonline oldalnak elég nagy szerepe van abban, hogy itt tartok. Az említett kalkulátor néhány adat megadás a után (életkor, nem, magasság, testsúly, heti futott kilométer, tervezett étrend típus és tervezett heti fogyás) kiszámolja, hogy mennyi a fogyasztható kalória. Érdemes a fogyás során többször átszámolni, mivel minél alacsonyabb súlyú valaki, annál kevesebb kalóriát fogyaszthat, viszont ha növeli a heti futott kilométereit, akkor pedig többet.
Az első bejegyzésemben már taglaltam, mik a tiltott, a mértékkel fogyasztható és a bármilyen mennyiségben ehető ételek. Ebben nincs nagy találmány, hiszen minden fogyókúrás program ezzel kezdődik. Amit még betartok (amennyire sikerül), az a szétválasztás. Az ételek megfelelő társítása azt jelenti, hogy egy étkezés alatt, vagy fehérje vagy szénhidrát tartalmú ételt eszünk, magas víztartalmú táplálékkal (zöldséggel) kombinálva. Mondok néhány példát, főleg ezek a problémásak.
A pörihez (persze nem túl zsírosan elkészítve, inkább csirkét, marhát, ha sertés, akkor a kevésbé zsíros húsából) nem eszek tésztát, krumplit, nokedlit, kenyeret, viszont jó kis házi savanyúságot igen. Sült húshoz (nem rántott hús!) salátát (öntet nélkül vagy legalább nem "gyári" öntettel és csak kevéssel) vagy párolt zöldséget. Tésztát krumplival vagy káposztával (csak ritkán). Rizst párolt zöldségekkel.
A gyümölcsfogyasztásnak is van néhány betartandó szabálya, ennek be nem tartása püffedtséghez, felfújódáshoz vezet. Érdemes a napot gyümölcsökkel indítani, a kevésbé kalóriadúsakat akár folyamatosan nassolgatva (ha nagyon éhes vagyok, így szoktam "bűnözni"). Ha már ettünk valamit, akor utána várni kell, hogy újra nekiállhassunk a gyümölcskosár fosztogatásának. Ha zöldséget ettünk, akkor 2 órát, a helyesen (a szétválasztás szabályainak megfelelően) összeállított étkezés után pedig 3 órát, ha husit is ettünk, akkor 4 órát.
Ha érdekel a Testkontroll diéta, akkor a linkre kattintva olvashatsz róla bővebben. Nem bonyolult és néhány nap után már érezhető a változás.