Mielőtt elválunk

Egy szempillantás kellett, hogy belédszeressek, már fénykép alapján is igen szemrevaló voltál. Kívül-belül olyan, amilyenre vágytam. A szerelem azóta is tart, de be kell látnom, nekünk külön kell folytatnunk. Drága, el kell engedjelek, hogy még másnak is örömet jelenthess!

Amikor alig négy évvel ezelőtt találkoztunk, a kisebb-nagyobb hibáid ellenére téged választottalak és azóta sem bántam meg. Persze, tudom, hogy már akkor sem voltál túl fiatal, most pedig már erősen benne vagy a korban, de még mindig elviszel naponta a munkahelyemre. Megbízhatóan, fürgén, fiatalosan. Szépséged már kissé megkopott, de idővel kié nem?

Nem te akartad, hogy megváljunk egymástól, én választottam egy fiatalabbat helyetted. Hűtlen lettem, de most mégis fáj, hogy el kell válnunk, hiszen választanom kellett köztetek. Ezúttal hideg fejjel döntöttem, talán jól is, de itt belül mardos valami. Tegnap újra láttam azt, aki utánad következik és meghoztam egy nagyon nehéz döntést.

Mikor kiderült, már csak pár napunk van együtt, elsírtam magam. Hihetetlen, hiszen tudom egy ideje, hogy ez be fog következni, de még nem álltam készen rá. Számomra mindig Te leszel az Első!

Búcsúzóul még teszünk pár kilométert együtt, de hamarosan eljön az utolsó utunk. Légy boldog majd, kicsi Micrám...

003.JPG

006.JPG

 

Címkék: autó, Nissan, Micra