Túrós táska (Update 1)
Mivel bevált a módszer, továbbra is "ápdétosítom" a különböző recepteket. Olyanokat készítek, amelyeknek a normál változatát sohasem próbáltam. Igazság szerint főznöm sem kellett eddig, hiszen akinek a szülei vendéglősök, nem igazán kényszeríti semmi, hogy a ledolgozott napja után a konyhában sertepertéljen.
A legújabb fejlesztésem a túrós táska, természetesen ez is szénhidrát-csökkentett változatban, aminek továbbra is a Norbi-liszt az alapja. Ezt megpróbálom hamarosan mással helyettesíteni, de arról csak akkor írok, ha kipróbáltam és bevált (vagy nem vált be, okuljatok, ti se próbálkozzatok vele).
A túrós táska tésztája ugyanaz, mint a kelt csigáé. Egészen addig egyezik a két recept, hogy az adott tésztamennyiséget kettéveszem, azaz két sütésnyi adag készül ebből is. Ha nem szeretnétek ennyit, akkor arányosan csökkentsétek a hozzávalók mennyiségét.
A tésztát picit vékonyabbra nyújtom, mint a csigánál, aztán 12 részre vágom (ebben nagy segítség egy pizzaszeletelő, de késsel is megoldható).
A túrótölteléket többféle módon is el lehet készíteni, de ami nekem bevált, a következő.
Hozzávalók:
50 dkg túró
25 dkg ricotta
2 db tojás
2 cs. vaníliás cukor (én bourbont használtam, de aki tutira akar menni, vehet norbisat, vagy készíthet sajátot édesítőszer és vaníliarúd segítségével)
4 kanál xilit vagy annak megfelelő édesítőszer (ha nem elég édes, még tehetünk hozzá)
5-8 dkg mazsola (ízlés szerint)
A hozzávalókat robotképpel alaposan eldolgozom. Mivel Hanna nem szereti a mazsolát, ezért én az egyik adagot sima, a másik adagot pedig mazsolás túróval készítettem.
A túróból kanálnyi adagokat helyezek a szeletekre.
Aztán "csomagolgatok", pofás kis batyuk készítek úgy, hogy a négy sarkát összefogom, megnyomkodom és picit megtekerem.
Ezt mindegyikkel megcsinálom. Ha nem sikerül jól a "zárás", akkor sütés közben kinyílnak a táskák.
Sütőpapírra téve 180-200 fokos sütőben (nem légkeveréssel) kb. 30 percig sütöm.
Ha kisült, kiszedem a tepsiből és konyharuhával leterítem, hogy puha maradjon. A két adagból 24 normál méretű (mint amekkorát a boltban is lehet kapni) túrós táska készül. Nehogy összekeveredjen, láthatóan külön raktam a tálcára a simát és a mazsolásat.
Jó sütögetést!